32

Körülbelül tizenhat órával később az új bunker padlóján ülve egy tál mazsolával megszórt zabpelyhet eszegettem. A lábamon és az oldalamon diódák fénylettek. A táplálóbb ételeket hátra kellett hagynunk, csak az itteni bunkerbe rejtett élelmiszerek maradtak meg.

Leszámoló-társaim nem zargattak. Ami engem is meglepett, mivel nem ismertem Megant olyan régóta, mint ők. És nem is volt köztünk szinte semmi – akkor sem, ha az utóbbi időben kissé megkedvelt.

Ha úgy vesszük, furcsán hatott rám a halála. A fiú, aki belezúgott. Persze, ettől még fájt. Iszonyúan fájt.

– Hé, Prof! – szólalt meg a laptopját bámuló Cody – Ezt látnod kell, haver!

– Haver? – csodálkozott a Prof.

– Az ereimben ausztrál vér is csörgedezik – magyarázta. – Apám nagyapja negyedrészt ausztrál volt. Már régóta ki akartam próbálni a stílusát.

– Fura szerzet vagy te, Cody – csóválta a fejét a Prof. Többé-kevésbé újra magára talált, bár egy kicsit komorabban viselkedett. A többiek úgyszintén. Még Cody is. Egy csapattag elvesztése nem valami kellemes élmény, bár úgy sejtettem, számukra nem ez az első alkalom.

A Prof a képernyőre pillantott, és felvonta a szemöldökét. Cody kétszer is rámutatott.

– Mit találtatok?

Cody kifordította a laptopot. Székek híján a hálózsákokon ültünk. Az új bunker kisebb volt, számomra mégis üres. Nem töltötte ki elég ember.

A képernyőn kék alapon egyszerű fekete betűkkel ez állt:

MONDJ IDŐT ÉS HELYSZÍNT! OTT LESZEK!

– Ez az üzenet jelenik meg Acélszív összes, sok száz szórakoztatócsatornáján. Minden bekapcsolt mobilon és városszerte az összes infóképernyőn. Valami azt súgja, hogy vette az adást – vigyorgott Cody.

A Prof elmosolyodott.

– Remek. Átengedi nekünk a helyszínválasztás jogát.

– Mindig ezt csinálja – mondtam a zabpelyhet bámulva. – Törésvonal is választhatott. Acélszív ezzel azt sugallja, hogy a város úgyis az övé. Nem számít, ha te próbálsz előnyös terepet választani magadnak, mert így is, úgy is meg fog ölni.

– Utálok a sötétben tapogatózni – morgolódott Tia a szemközti sarokban, adattára társaságában. Annak hátuljába csatlakoztatta a mobilját, így a képernyőn megjelent a telefon kijelzője. – Felfoghatatlan! Hogy a csodába jöttek rá, hogy feltörtem a videokameráikat? Mindenhonnan kizártak, minden rést betömtek. Fogalmam sincs, mi folyik a városban.

– Találunk megfelelő helyet, ahova kitesszük majd a saját kameráinkat – nyugtatta meg a Prof – Nem kell sötétben tapogatóznod, mire szemtől szemben állunk vele, Tia. Meglátod…

Abraham telefonja megcsörrent. Felkapta.

– A mozgásérzékelők szerint a foglyunk mocorog.

– Nagyszerű! – A Prof feltápászkodott a földről, és a kisebb terem bejárata felé pillantott. Itt raboskodott a fogoly. – Egész nap erre a pillanatra vártam. – Amikor megfordult, elkaptam a tekintetét, és egy villanásnyi bűntudatot véltem felfedezni benne.

Sietve ellépdelt mellettem, és nekiállt parancsokat osztogatni. A kihallgatás során közvetlenül ráirányítjuk a fényt a fogolyra, Cody mögötte áll majd, és pisztolyt szegez a fejéhez. Mindenki védőfelszerelést visel. Én kaptam a tartalékból egy fekete bőrdzsekit, amely pár számmal nagyobb volt.

A Leszámolók nekiláttak az előkészületeknek: Cody és Tia beléptek a szobába, majd a Professzor is követte őket. Én még betömtem a számba egy adag zabpelyhet, de észrevettem, hogy Abraham is a nagyszobában sertepertél még.

Odajött és letérdelt hozzám.

– David, élj! – suttogta. – Éld az életed!

– Azt teszem – morogtam teli szájjal.

– Nem. Hagyod, hogy Acélszív vegye birtokba az életedet. Ő irányítja minden lépésedet. A saját életedet éld! – Aztán meglapogatta a váltamat, mintha ezzel minden el lenne intézve, és intett, hogy kövessem a kisszobába.

Nagyot sóhajtva feltápászkodtam, és utánamentem.

A fogoly idős, sovány, kopaszodó, sötétebb bőrű férfi – talán hatvanéves lehetett. Ide-oda forgatta a fejét, igyekezett kitalálni, hol van, pedig szeme-szája be volt kötve. Így, székhez láncolva egy cseppet sem tűnt veszélyesnek. De sok, ártalmatlannak tűnő Idol egyetlen gondolatfoszlánnyal is tud ölni.

Konfluxnak elvileg nincs ilyen képessége. Mondjuk, elvileg Véletlennek sem volt kifinomult szuperreflexe. Ráadásul azt sem tudjuk biztosan, ki ül velünk szemben. Komolyan elgondolkodtatott a dolog – ami jó, mert addig sem Megan halálán járt az eszem.

Abraham egyenesen a fogoly arcába irányította a vakító reflektort. Az Idoloknak általában kell egy adott látómező ahhoz, hogy a képességüket használni tudják, úgyhogy ennek nagyon is alapos indoka volt. A Prof intett Codynak, az levágta a rab szeméről és szájáról a kendőt, mögé lépett, és egy aljas.357-est szegezett a halántékához.

A fogoly hunyorogva pillantott körbe. Aztán előrehajolt a széken.

– Ki vagy te? – kérdezte a Prof, aki úgy állt a fényben, hogy arcvonásai ne látszódjanak.

– Edmund Sense – válaszolta az, majd visszakérdezett: – És ti kik vagytok?

– Semmi közöd hozzá!

– Nos, a vendégszereteteteket élvezem, ezért úgy vélem, igenis sok közöm van hozzá. – Kellemes hangon, enyhén indiai akcentussal beszélt. Idegesnek tűnt, a szeme ide-oda cikázott.

– Idol vagy…? – folytatta a Prof.

– Igen – felelte Edmund. – Úgy neveznek: Konflux.

– Acélszív Biztonsági alakulatainak a feje – tette hozzá a Prof. Mi hallgattunk, ahogy megbeszéltük, nehogy megsejtse, hányan vagyunk a szobában.

Edmund fölnevetett.

– Feje? Hát, így is mondhatjuk – hátradőlt, és lehunyta a szemét –, bár pontosabb kifejezés lenne azt mondani, hogy a szíve. Vagy, ha úgy tetszik, az eleme.

– Miért voltál az autó csomagtartójában?

– Mert éppen szállítottak.

– Te pedig sejtetted, hogy támadás éri a limuzint, ezért elrejtőztél a csomagtartóban?

– Fiatalember – mosolygott Edmund kedvesen –, ha el akartam volna rejtőzni, szerinted összekötözöm magam, bekötöm a szemem, és felpeckelem a számat?

A Prof nem válaszolt.

– Bizonyítékra vágysz, mert nem hiszel nekem – sóhajtott az Idol. – Nos, nem szeretném, hogy kínzással szedjétek ki belőlem. Van esetleg nálatok olyan szerkentyű, ami lemerült? Aminek alacsony az akkuszintje?

A Prof oldalra pillantott. Tia előhalászott a zsebéből egy elemlámpát. A Prof bekapcsolta: nem világított. Töprengett egy kicsit, végül intett, hogy mindenki hagyja el a szobát, Cody maradt csak, Edmundra szegezett pisztollyal. Mi, többiek – a Proffal együtt – a nagyszobába vonultunk.

– Ha túltölti, robbanást idézhet elő – csóválta a fejét.

– Bizonyítékot kell találnunk arra, kicsoda – suttogta Tia. – Ha egyetlen érintéssel feltölti, akkor ő Konflux. Vagy egy nagyon hasonló képességű Idol.

– Vagy valaki, akire Konflux átruházta az erejét – köhintettem.

– A diszkosz igen erős Idolt jelez – mondta Abraham. – Kipróbáltuk már Biztonságiakon, akiket Konflux ruházott fel a képességével, de náluk nem jelzett.

– Mi van, ha ez egy másik Idol? – kérdezte Tia. – Akinek Konflux átadta néhány képességét, hogy elhitesse velünk, ő az? Most ártalmatlannak tetteti magát, de mikor nem számítunk rá, ellenünk fordítja a képességeit.

A Prof lassan nemet intett.

– Kétlem. Az túl ravasz és veszélyes lenne. Miért gondolnák, hogy végül elraboljuk őt? Ott helyben is megölhettük volna, ahol ráleltünk. Véleményem szerint ez a férfi az, akinek mondja magát.

– De akkor miért utazott a csomagtartóban? – kérdezte Abraham.

– Erre majd ő adja meg a választ – mondtam. – Eddig sem volt nehéz eset.

– Éppen ez teszi gyanússá – aggodalmaskodott a nő. – Túl könnyű eset.

– Könnyű? – hüledeztem. – Megan meghalt, hogy elkaphassuk ezt a fickót! Hallani akarom, mit tud!

A Prof rám sandított, miközben az elemlámpát nyomogatta. Végül bólintott. Abraham fából faragott, hosszú botot hozott. Hozzáerősítettük a lámpát, visszamentünk a szobába, a Prof pedig a botnál fogva hozzáértette az elemlámpát Edmund arcához.

Rögtön világítani kezdett. Edmund hatalmasat ásított; és fészkelődve próbált kényelmesebb pozíciót találni a kötelékeiben.

Mikor a Prof visszahúzta az elemlámpát, az még mindig világított.

– Feltöltöttem nektek egy akkumulátort – szólalt meg az Idol. – Kérhetnék cserébe egy italt.?

– Két évvel ezelőtt – léptem előre a Prof parancsa ellenére – júliusban, Acélszív egy nagyszabású tervének voltál a része. Melyiknek?

– Az időérzékem nem a legjobb… – kezdte a férfi.

– Nem nehéz felidézni. A város lakói nem tudnak róla, de Konfluxszal akkor valami furcsa dolog történt.

– Nyáron? Hmm. az volt, amikor kicsempésztek a városból? – Elmosolyodott. – Ó, már emlékszem a napfényre! Tankokat kellett neki feltöltenem.

Acélszív akkoriban indított támadást Diadal, a detroiti Idol ellen, aki elvágta élelmiszer-szállító útvonalait, és ezzel magára vonta a haragját. Konflux részvételét a legnagyobb titokban tartották. Alig tudott róla valaki.

A Prof összeszorított szájjal figyelt engem, de nem törődtem vele.

– Edmund, mikor érkeztél a városba?

– A Vész utáni negyedik esztendő tavaszán.

A Vész után négy évvel! Összeállt a kép! Mindenki azt hitte, Konflux öt évvel a Vész után csatlakozott Acélszívhez, amikor a Biztonságiak először vetettek be gépesített páncélozott egységeket, és amikor véget ért a korábbi évek energiahiánya. Az általam gondosan összegyűjtögetett források alapján azonban Acélszív először nem bízott benne, és majdnem egy éven át nem használta fontos hadműveletekhez.

Jól megnéztem ezt a lényt, és hirtelen összeállt a fejemben egy csomó minden a róla írtakkal kapcsolatban. Miért nem látni soha? Miért szállították így? Miért lengi körül rejtély? Nem csak a sebezhetősége miatt.

– Te fogoly vagy!

– Persze hogy az! – legyintett a Prof, ám Konflux lassan bólintott.

– Nem úgy értem – fordultam a Profhoz. – Konflux mindig is az volt fogoly. Acélszív nem a segédjeként tartja, hanem energiaforrásként. Konflux nem a feje a Biztonságiaknak, ő szimplán egy.

–.töltő – fejezte be szomorúan Edmund. – Rabszolga. Nyugodtan mondhatjátok, megszoktam. Értékes rabszolga vagyok, ami némileg irigylésre méltó pozíció. Attól tartok, hamarosan ránk talál, és mindegyikőtöket megöl, amiért elraboltatok. – Összevonta a szemöldökét. – Sajnálom, mert szívből utálom, ha miattam gyilkolnak.

– Egész idő alatt. – kiáltottam fel. – A szikrába!

Acélszív nem engedte, hogy kitudódjon, amit Konfluxszal művel. Új-Chicagóban az Idolok olyan státuszt élveztek, mintha szentek volnának. Minél erősebbek voltak, annál több joggal rendelkeztek – ez képezte a kormányzat alapját. Hierarchikus rendszerben éltek, mivel tisztában voltak azzal, hogy a rendszer legalján is sokkalta hatalmasabbak egy átlagembernél.

És tessék! Itt van előttünk egy Idol, aki rabszolga! Csupán erőmű. Ennek komoly következményei lehetnének Új-Chicago lakóira nézve. Acélszív tehát hazudik.

Mondjuk, ki van itt meglepve? Azok után, amiket tett, ez semmiség. De akkor is van jelentősége. Vagy egyszerűen csak kétségbeesve keresek bármit, ami elvonja a figyelmem Megan haláláról?

– Vond vissza! – parancsolta a Prof.

– Tessék? – csodálkozott Edmund. – Mit vonjak vissza?

– Átruházó vagy, átvitelező Idol. Vond meg a képességedet azoktól, akiknek odaadtad. A páncélozott egységektől, a helikopterektől és az erőművektől! Minden egyes embertől, akire átruháztad!

– Ha megteszem – hüledezett Edmund –, Acélszív nem fog repesni az örömtől, amikor rám talál.

– Az igazat mondd neki! – mennydörgött a Prof. Fölemelte a fegyverét, és a puskacső előtűnt a fényben. – Ha megöllek, az energiád eltűnik. És nem félek megtenni. Vond vissza a képességed, Edmund! Utána tárgyalhatunk.

– Rendben van – bólintott az Idol.

És ezzel ki is hunytak Új-Chicago fényei.